Hírlevél

Szuperkupa I. forduló

Elérkezett a gyerekek által várt nyitó forduló, amelyet az Óbuda csapata Morua Robertó vezetésével rendezett. A hely érdekessége, hogy először játszottak a csapatok a Vácrátóti Általános Iskola tornacsarnokában, amely kiváló helyszínt biztosított mind a 10, mind pedig a 12 évesek számára.

A 10 órai nyitó mérkőzést a házigazdák a Jánossomorjával kezdték. Talán a korai kelés és az utazás miatt a jánossomorjai csapat védekezése kissé aludt, ezért a mérkőzést végig az Óbuda irányította.

A bemelegedett Rascals az újonc Óbudával kiegészített Szentendrét már ha nem is nagy fölénnyel, de magabiztos játékkal 6-2-es végeredménnyel zárta. Mivel véleményem szerint a gyerekek fejlődése szempontjából a meccsszám mennyisége nagyon meghatározó bizonyítja, hogy ezen a mérkőzésen a Szentendre csapata igaz, hogy vereséget szenvedett, de itt érte el a legtöbb pontot egy jól védekező Óbudával szemben.

A körmérkőzések lejátszása után a döntőt ismét a Jánossomorja és az Óbuda vívta. Nagy változás nem történt, végig az III. kerületi gárda dominált, így 16-6-ra az első helyet ők vihették haza.

Amit ki kell emelnem, hogy már ebben a korosztályban is láthattunk home run-okat, diving catch-et és ügyes védekezéseket.

Az eredményhirdetés után megkezdődött a 12-évesek csatája. Sajnos a Debreceniek az influenza miatt nem tudtak eljönni, de az Újonc Ózdiak, a Rascals U12, és az Óbuda U12-es csapatával egy jó körmérkőzést játszottak. Mivel az Ózdiak játéktapasztalata még nem nagy, így mindkettő mérkőzésen alulmaradtak ( 9-6, 17-8)  így a döntőt a Jánossomorja az Óbudával vívta. Azt el kell mondanom elfogultság nélkül, hogy ez a mérkőzés fordulatokban gazdag izgalmas volt. A Jánossomorjai gárda az utolsó inningben walk-off base hittel győzött. Ez is mutatja, hogy mindkét oldalon magas szintű védekezést és támadásokat láthattunk.

A komoly mérkőzések  után a csapatok összeálltak egy gála meccsre, amelybe még a bírók is bekapcsolódtak majd az eredmény hirdetés következett.

Ezúton köszönjük a szervezőknek, a bíróknak és mindenkinek, aki részt vett ebben a kiváló napban.

Tabella az I. forduló után:

Tabella I. forduló

 

További híreink

Bázisfejlesztés a Rascalsnál

Bázisfejlesztés a Rascalsnál

Iskolában a csirkefogók.

Baseball Club Superkupa Téli Teremtorna Bajnokság 1. Forduló

Baseball Club Superkupa Téli Teremtorna Bajnokság 1. Forduló

Örömmel közöljük hogy 2015 decemberétől elindult az első Klub Superkupa Téli Teremtorna Bajnokság.A Superkupa az előző évek helyi kupáinak összefogása egy sorozatban nemtől , korosztálytól függetlenül. Kiírója a Magyar Országos Baseball és Softball Szövetség, támogatója pedig a Baseballshop.

Baseball Club Superkupa Téli Teremtorna Bajnokság 2. Forduló

Baseball Club Superkupa Téli Teremtorna Bajnokság 2. Forduló

Másodszor gyűltek össze a legjobb hazai és szomszédos baseball egyesületek utánpótlás játékosai, hogy egy téli teremtornán mérjék össze tudásukat. Az utolsó előtti helyet szereztük meg a hat csapatos derbin, mégis óriási volt az örömünk: a torna egyik legjobb, legfordulatosabb meccsét vívták a mieink a szlovákiai Trnava, azaz Nagyszombat csapatával.

Baseball Club Superkupa Téli Teremtorna Bajnokság 3. Forduló

Baseball Club Superkupa Téli Teremtorna Bajnokság 3. Forduló

Akár két csapatot is kiállíthat a jövőben a Jánossomorja Rascals U10-es korosztálya. A legfiatalabb baseballosok létszáma 15-ről 25-re nőtt a hagyományos téli toborzásnak köszönhetően.

Hógolyózzunk tovább! Újra téli Szuperkupa

Hógolyózzunk tovább! Újra téli Szuperkupa

Már két hónap eltelt, hogy otthagytuk a füves, salakos fieldeket és máris kezdődhetnek az előkészületek a 2016-2017 évi téli szuperkupára.

U10-12 korosztályú torna Januárban

U10-12 korosztályú torna Januárban

Az Óbuda csapata lefoglalta az első időpontot.

Indul a 2017-es Szuperkupa!

Indul a 2017-es Szuperkupa!

Most szombaton kerül megrendezésre a Téli Teremtorna Bajnokság 1. fordulója. A tornát az Óbuda csapata rendezi Vácrátóton 10 órai kezdéssel. Az egész napos rendezvényen remek hangulat és büfé várja az érdeklődőket. A belépés ingyenes!

Szuperkupa II. forduló

Szuperkupa II. forduló

Március első hétvégéjén lezajlott a terembajnokság második fordulója. Ezúttal a házigazda a Jánossomorja Rascals volt. A nagybani változás a helyszín volt, ugyanis a megszokott mosonszolnoki terem foglaltsága miatt a Győrhöz közeli Ikrény településen volt, aminek a mérete ideális helyszínt biztosított az U14-es korosztályú csapatok megmérettetésére.

Téli Szuperkupa 3. forduló „Már nyílnak a fielden a kerti virágok”

Téli Szuperkupa 3. forduló „Már nyílnak a fielden a kerti virágok”

Elérkezett az utolsó megmérettetés, amelynek az érdi csapat adott otthont az éppen költöző Diósdi Általános iskolában. A 10-12 éves korosztályosokat Óbuda, Jánossomorja és Érd Indians, illetve Dodgers képviselte.

Megkezdődtek a válogatók

Megkezdődtek a válogatók

Vácrátóton indult el a 2017-es MOBSSZ által szervezett U10-12-14 évesek magyar válogatott összeállításának első felmérője.

SZUPERKUPA 3. ÉVAD

SZUPERKUPA 3. ÉVAD

Sajnos az idő múlását a hétköznapjainkban nem érezzük annyira, de ha visszatekintünk munkáinkra be kell látnunk, hogy nagyon gyorsan pereg.

Három ország fővárosai meg egy kicsi

Három ország fővárosai meg egy kicsi

Az év végi ünnepek és pihenő után megkezdtük a 2018-as új évet ami várhatóan sok új gyereknek hoz majd lehetőséget a baseball kipróbálásához. A január 28-án megrendezett U 10-es fordulóval a Jánossomorjai tornacsarnok is felkerült a teremtornák helyszínére.

Szuperkupa 4. évad

Szuperkupa 4. évad

Indul a 2018-2019 - es Téli Szuperkupa szezon!

Szuperkupa 1. forduló - Vácrátót

Szuperkupa 1. forduló - Vácrátót

Startol a Téli Szuperkupa 2018-2019-es szezon! Az első fordulót az Óbuda rendezi Vácrátóton.

Szuperkupa 2. forduló - Vácrátót 2018.12.02.

Szuperkupa 2. forduló - Vácrátót 2018.12.02.

U12 tornát rendez az Óbuda Vácrátóton.

Coed Slowpitch Softball Európa Bajnokság Óbudán

Coed Slowpitch Softball Európa Bajnokság Óbudán

Személyesen vásárolnál? Megtalálod standunkat Július 15-20 között az Óbudai Baseball Arénában a 2019-es Slowpitch Softbal EB-n. Az EB ideje alatt a kiszállítás szünetel!

Baseball Karácsony

Baseball Karácsony

15.000 Ft feletti vásárlás esetén ajándék kesztyűtartó zsákkal kedveskedünk vásárlóinknak!

Egyedi baseball sapkák

Egyedi baseball sapkák

3d, vagy normál hímzések készítése baseball sapkákra. Egyedi tervezés.

  • Cégnév: Ponyva Manufaktúra Kft.
  • Adószám: HU 13044677
  • Telefon: +36 96/563-077
  • Telefon: +36 96/271-377
  • E-mail: info@baseballshop.hu
készítette: készítette: FekiWebstudio