Hírlevél

Baseball Club Superkupa Téli Teremtorna Bajnokság 3. Forduló

Akár két csapatot is kiállíthat a jövőben a Jánossomorja Rascals U10-es korosztálya. A legfiatalabb baseballosok létszáma 15-ről 25-re nőtt a hagyományos téli toborzásnak köszönhetően.

. A csapat edzői nemrég testnevelés órákat látogatva csináltak kedvet a sportághoz. Az újoncok közül többen próbálkoztak már ezzel az amerikai sportággal, így nekik sokkal könnyebb a beilleszkedés, Fekete Balázs edző szerint. Ezek a gyerekek fizikailag megerősödve folytatják az edzéseket, és gyorsabban fejlődhetnek, hiszen rendelkeznek technikai és taktikai alapismeretekkel. A növekvő létszám miatt több ifjúsági játékos is segíti az edzők munkáját, amely kis csoportokban zajlik. A cél, hogy tavaszra 15-16 fő együtt maradjon, mellyel később már bajnokságban is indulhat ez a korosztály. Eddig ellenfelek hiányában erre nem sok lehetőség volt, ám az utóbbi időben több város gyerekcsapatának létszáma is növekedésnek indult.

Ebből a korosztályból érkezett a szombati mosonszolnoki teremtornára az Óbuda együttese is, mely az első helyen végzett, megelőzve a bécsi Wanderers csapatát. A mieink a harmadik és a negyedik helyet szerezték meg. Fontos mérkőzéseket vívtak, ügyesen játszó ellenfelekkel, ami nagyon jó tapasztalat és fizikális kihívás volt az újoncoknak, hiszen reggeltől késő délutánig vívták a mérkőzéseket, kis szünetekkel - mondta el az edző. Február 20-án egy szűkített keret utazik Bécsújhelyre, ahol a zömében lányokból álló csapat nemzetközi tornán bizonyíthat, fiúkból álló együttesek ellen.

 

Forrás: JTV

Galéria: https://picasaweb.google.com/113866992970724383534/FebruariUtanpotlasBaseballTorna

A kupa aktuális tabellája:

További híreink

Bázisfejlesztés a Rascalsnál

Bázisfejlesztés a Rascalsnál

Iskolában a csirkefogók.

Baseball Club Superkupa Téli Teremtorna Bajnokság 1. Forduló

Baseball Club Superkupa Téli Teremtorna Bajnokság 1. Forduló

Örömmel közöljük hogy 2015 decemberétől elindult az első Klub Superkupa Téli Teremtorna Bajnokság.A Superkupa az előző évek helyi kupáinak összefogása egy sorozatban nemtől , korosztálytól függetlenül. Kiírója a Magyar Országos Baseball és Softball Szövetség, támogatója pedig a Baseballshop.

Baseball Club Superkupa Téli Teremtorna Bajnokság 2. Forduló

Baseball Club Superkupa Téli Teremtorna Bajnokság 2. Forduló

Másodszor gyűltek össze a legjobb hazai és szomszédos baseball egyesületek utánpótlás játékosai, hogy egy téli teremtornán mérjék össze tudásukat. Az utolsó előtti helyet szereztük meg a hat csapatos derbin, mégis óriási volt az örömünk: a torna egyik legjobb, legfordulatosabb meccsét vívták a mieink a szlovákiai Trnava, azaz Nagyszombat csapatával.

Hógolyózzunk tovább! Újra téli Szuperkupa

Hógolyózzunk tovább! Újra téli Szuperkupa

Már két hónap eltelt, hogy otthagytuk a füves, salakos fieldeket és máris kezdődhetnek az előkészületek a 2016-2017 évi téli szuperkupára.

U10-12 korosztályú torna Januárban

U10-12 korosztályú torna Januárban

Az Óbuda csapata lefoglalta az első időpontot.

Indul a 2017-es Szuperkupa!

Indul a 2017-es Szuperkupa!

Most szombaton kerül megrendezésre a Téli Teremtorna Bajnokság 1. fordulója. A tornát az Óbuda csapata rendezi Vácrátóton 10 órai kezdéssel. Az egész napos rendezvényen remek hangulat és büfé várja az érdeklődőket. A belépés ingyenes!

Szuperkupa I. forduló

Szuperkupa I. forduló

Elérkezett a gyerekek által várt nyitó forduló, amelyet az Óbuda csapata Morua Robertó vezetésével rendezett. A hely érdekessége, hogy először játszottak a csapatok a Vácrátóti Általános Iskola tornacsarnokában, amely kiváló helyszínt biztosított mind a 10, mind pedig a 12 évesek számára.

Szuperkupa II. forduló

Szuperkupa II. forduló

Március első hétvégéjén lezajlott a terembajnokság második fordulója. Ezúttal a házigazda a Jánossomorja Rascals volt. A nagybani változás a helyszín volt, ugyanis a megszokott mosonszolnoki terem foglaltsága miatt a Győrhöz közeli Ikrény településen volt, aminek a mérete ideális helyszínt biztosított az U14-es korosztályú csapatok megmérettetésére.

Téli Szuperkupa 3. forduló „Már nyílnak a fielden a kerti virágok”

Téli Szuperkupa 3. forduló „Már nyílnak a fielden a kerti virágok”

Elérkezett az utolsó megmérettetés, amelynek az érdi csapat adott otthont az éppen költöző Diósdi Általános iskolában. A 10-12 éves korosztályosokat Óbuda, Jánossomorja és Érd Indians, illetve Dodgers képviselte.

Megkezdődtek a válogatók

Megkezdődtek a válogatók

Vácrátóton indult el a 2017-es MOBSSZ által szervezett U10-12-14 évesek magyar válogatott összeállításának első felmérője.

SZUPERKUPA 3. ÉVAD

SZUPERKUPA 3. ÉVAD

Sajnos az idő múlását a hétköznapjainkban nem érezzük annyira, de ha visszatekintünk munkáinkra be kell látnunk, hogy nagyon gyorsan pereg.

Három ország fővárosai meg egy kicsi

Három ország fővárosai meg egy kicsi

Az év végi ünnepek és pihenő után megkezdtük a 2018-as új évet ami várhatóan sok új gyereknek hoz majd lehetőséget a baseball kipróbálásához. A január 28-án megrendezett U 10-es fordulóval a Jánossomorjai tornacsarnok is felkerült a teremtornák helyszínére.

Szuperkupa 4. évad

Szuperkupa 4. évad

Indul a 2018-2019 - es Téli Szuperkupa szezon!

Szuperkupa 1. forduló - Vácrátót

Szuperkupa 1. forduló - Vácrátót

Startol a Téli Szuperkupa 2018-2019-es szezon! Az első fordulót az Óbuda rendezi Vácrátóton.

Szuperkupa 2. forduló - Vácrátót 2018.12.02.

Szuperkupa 2. forduló - Vácrátót 2018.12.02.

U12 tornát rendez az Óbuda Vácrátóton.

Coed Slowpitch Softball Európa Bajnokság Óbudán

Coed Slowpitch Softball Európa Bajnokság Óbudán

Személyesen vásárolnál? Megtalálod standunkat Július 15-20 között az Óbudai Baseball Arénában a 2019-es Slowpitch Softbal EB-n. Az EB ideje alatt a kiszállítás szünetel!

Baseball Karácsony

Baseball Karácsony

15.000 Ft feletti vásárlás esetén ajándék kesztyűtartó zsákkal kedveskedünk vásárlóinknak!

Egyedi baseball sapkák

Egyedi baseball sapkák

Baseball sapka hímzés. Egyedi 3D, vagy normál baseball sapka hímzés készítése.

  • Cégnév: Ponyva Manufaktúra Kft.
  • Adószám: HU 13044677
  • Telefon: +36 96/563-077
  • Telefon: +36 96/271-377
  • E-mail: info@baseballshop.hu
készítette: készítette: FekiWebstudio